3.nap estéje és a 4.nap reggele, estéje

A lány csak sír a fiú karjaiban. Elmondott neki mindent. Elkezdte és nem bírta magába tartani. A fiú megkövülve ül. Nem hitte volna, hogy a lány ennyit szenvedett volna életében. A szülei elhagyták, eldobták maguktól egy vadidegen országba. Nem keresték és nem is foglalkoztak vele. Egyedül volt és retteget. Kisgyermek volt, de már nem emlékszik a szüleire. Emlékük halvány, elenyésző. Csak a rettegésre emlékszik, ami azon a napon úrrá vette őt.

- Anya! - arc nélküli nőhöz imádkozik. - Anya, kérlek!

- Shhh.. kicsim. Maradj itt. Pár perc és visszajövök, apuval.

- Apa! - férfinek sincs arca. - Kérlek! Félek! Nem szeretnék itt maradni. Hadd menjetek veletek!

- Nem kicsim. Ide nem jöhetsz be.

- Fázom. Nagyon hideg van.

- Csak öt perc kicsim. Kibírod. - megpuszilta az anya, a kislányt. Ő csak sírt, mikor szülei távolodtak tőle. A havat leseperte a padról és leült rá. Várt, csak várt és várt. A szülei nem jöttek. Remélte, hogy jönnek majd érte és hoznak neki valami játékot. Nem jöttek. A nap az égről lassan eltűnt, az utcán kevesebb emberek járkáltak és inkább csak fiatalok. Nem figyeltek rá. Nem vették észre a kislányt, aki egyedül ül a padon és majd megfagy. Zokogni kezdet, mikor az utcai lámpák kigyulladtak. Nem jöttek érte, elhagyták. Szegény kislánnyal eddig se foglalkoztak a szülei, most pedig sorsára hagyták…

Az intézetben megfürdették. Zokogott, rúgkapált. Szülei nevét kiabálta. Nem értette mi történik vele, nem fogta fel, hogy hol van. Pizsamába dugták és befektették egy szobába, tíz másik gyerek mellé. Rozoga ágyon feküdt, mely kényelmetlen volt. A plafont nézte és próbált elaludni. Nem ment neki. Éhes volt és még mindig fázott. Becsapottnak és elhagyatottnak érezte magát. Azt hitte, hogy rossz volt, Azt hitte, hogy a szülei haragszanak rá és ezért hagyták magára. A szülei nem haragszanak rá és nem tett semmi rosszat, hisz ártatlan kisgyermek. A többiek halkan szuszogtak körülötte. Félt tőlük. Azt gondolta, hogy majd bántani fogják, meg fogják verni. Nem merte behunyni a szemeit, de várta a másnap reggelt, hogy az anyja vagy az apja érte jöjjenek….

Pár hónap múlva egy idősödő nő jött érte. Nem volt boldog. A nevelők kiverték belőle a boldogságot. Olyan kicsi volt még, olyan ártatlan és mégis azt kellett megtapasztalnia, amit felnőtt emberek se tapasztalnak meg. Nem csinált semmit csak annyit, hogy ő más és egy másik nyelven beszél. A nő pár hét múlva elvitte magával. Eleinte boldog volt utána pedig egyre szomorúbb, mert csak kihasználták. Az iskolába mindenki bántotta. Lelencnek, intézetesnek csúfolták. Fájt neki és a szívébe vésődött. Teltek az évek és úgy került családról családra. Sehol se kellett. Megtanult magyarul, de csak angolul beszélt ideje nagy részében. Utálta azt a nemzetett. Mindenki csak bántotta, megalázta. A fiúk játszottak vele. Senkinek se kellett. Azt se tudták kicsoda, de előítéleteik voltak vele szembe. Akár merre járt, rosszul néztek rá, mint valami bűnözőre. Soha életében nem csinált semmi rosszat, talán csak akkor volt rossz mikor lelépett YongGukhoz.

Jessi:

Leizzadva, riadva, fulladozva ébredtem fel az éjszaka közepén. Zokogtam. Nem tudtam megszólalni csak zokogni tudtam. Miért kellett ezt megbolygatni? Miért nem volt jó úgy, ahogy eddig volt?  Nem akarok soha többet ezekről a dolgokról beszélni. YongGuk megígérte. Megígérte, hogy itt hagyjuk és senkinek se beszélünk a titkokról, amik itt elhangzottak. Felébredt ő is és magához ölelt.

- Vége. - suttogta és megpuszilta a tarkóm. - Nem engedem, hogy bárki is bántson. Nyugodj meg és feküdj vissza.

- Ne hagyj magamra. - megfordultam és a nyakába borultam. - Könyörgöm neked YongGuk soha se hagyj magamra. Nem élném túl, ha egyedül kellene lennem, ebben a bonyolult világban.

- Megígértem. Nem foglak. - lefeküdt és nem engedett el. Húzott maga után. - Aludj! Shhhh… Én itt vagyok neked. Gondolj erre. Itt leszek és vigyázok rád, soha se leszel egyedül.

- Te vagy a legjobb dolog, ami eddig történt ez életemben.

- Te pedig az enyém. Én nem is meséltem neked. Tudod, nehezen bízok már meg az emberekben, téged pedig mégis arra kérlek, bízz meg bennem. Csalóka az élet. Nem bízom senkiben sem, de neked mégis minden szavad elhittem a világ másik feléről. Bíztam benned, mert te is bíztál bennem és nem ismertél. Nem tudtad ki vagyok, és mim van. Tudom, most hülyén hangzik és jogosan merül fel benned a kérdés, hogy egy gazdag fiúnak mi problémája lehet.

- Nem. - megsimítottam arcát. - Semmi ilyen nem jutott az eszembe. Mindenkinek vannak problémái. Meséld el, kérlek! - sóhajtott.

- A lányok és a fiúk kihasználtak a pénzem miatt. Nem volt egy igaz barátom se. Magamba fordultam. Tudod volt egy nagyon nagy szerelmem. Gyönyörű szép lány, mindene meg volt. Együtt voltunk, anyuék boldogok voltak és azt hitték, hogy esküvő is lesz. Én is elgondolkoztam rajta, hisz már nagyon rég óta együtt voltunk. Egy nap átmentem hozzájuk. Nem szóltam neki előtte, pedig mindig szóltam előtte. Egy sráccal találtam az ágyban. Megkérdeztem tőle miért, ő csak annyit mondott, hogy csak a pénzem kellett. Megbíztam benne. Összetörtem és rá kellett jönnöm, hogy az emberek engem nem a természetemért szeretnek. Egy barátom maradt DaeHyun. Mindenkitől elfordultam. Az iskolában még volt egy évem. Mindenki csesztetett. Rám szálltak és szekáltak. Nem nevettem többet. Magamba fordultam, elkülönültem tőlük. Az emberek gonoszak, de ha nem ismernek túl sokat, akkor nem, mert mindent meg akarnak tudni. - hozzábújtam és megpusziltam mellkasát.

- Én mentettelek meg? - kérdeztem csendesen. Még mindig nem akartam elhinni, hogy ez így lenne.

- Igen. Feltétel nélkül barátkoztál velem.  - visszahajtottam a fejem a mellkasára és hallgattam egyenletes szívverését.

- Kegyetlenek az emberek, de én itt leszek neked. Megígérem.

- Tudom jól. Aludjunk rendben? Későre jár és álmos is vagyok…

Reggel egyedül ébredtem. YongGuk az ablakban ült és a tájat nézte. Mosolyogva figyeltem. Olyan szép. Ajkai hívogatóan szépek, vastagok. Nyugodtságot sugárzott arca és tudtam, hogy készen állok arra, hogy ő legyen az a személy, akiben feltétel nélkül megbízok. Magamra kaptam a takarót és mellé sétáltam. Megfogtam a vállát ő pedig megriadt. Mosolyogva nézett fel rám, én pedig egy puszit nyomtam homlokára.

- Jó reggelt Csipkerózsika!

- Jó reggelt, herceg!

- Hmmm… ebbe még bele se gondoltam. Én vagyok a herceg te pedig a hercegnő, aki rabságban van. - végig mért. - A takaró rabságában. Ki kell szabadítani. - huncut mosoly jelent meg arcán. Megragadott és az ágyra dobott. Hangosan nevettem ő pedig felém mászott és elkezdet kihámozni a takaróból.

- Ne már!!! - visítottam. Keze és lábam a levegőben járt, miközben hangosan nevettem.

- Na, maradj már nyugton! - próbált komoly arcot vágni, de nem nagyon ment neki.

- YongGuk, megrúglak! - nevettem.

- Kikapsz Jessi, ha nem fejezed be. - nevetett. Leszedte rólam a takarót és ráült csípőmre.

- Ne már! Összenyomsz! Rohadt nehéz vagy. - mocorogtam alatta, mint akit tényleg nyom. Felhúzta felsőm alját mellem aljáig.- Te meg… - meg akartam tudni, hogy mire készül, mert kissé zavarban voltam ettől. Mire ki tudtam volna nyögni a kérdésem addigra lehajolt. Ajkait hasfalamra tette és elkezdte fújni, mint ahogy a kisgyerekeknek szokták. Nagyon csikizett és ezt tudtára is adtam - Neeee!!! YongGuk!!! - nevettem egyre hangosabban. Fészkelődtem, mocorogtam alatta. Nem tudtam ezt mihez hasonlítani és mire vélni. Talán csak jobb kedvre akart deríteni, vagy a tegnap esti kis dolgot akarta jóvátenni. Fogalmam sem volt, miért teszi, de nagyon tetszett. Elengedett és leszállt rólam. Mellém feküdt mosolyogva. Szemeimbe nézet, fürkészet, míg normalizálódott a levegővételem.

- Cuki vagy reggel. Imádok melletted ébredni. - elkezdte simogatni az arcom.

- Muszáj haza menni? - kérdeztem lecsüggedten. Nem akartam haza menni. Vele akartam lenni itt, elbújva, kettesbe.

- Igen, sajnos. - látszott rajta, hogy neki se tetszik. - Két dolog miatt. Egy nincs nálam elég pénz, kettő anyám megöl minket, de inkább engem.

- Nem akarom, hogy anyád megöljön.

- Reméltem. - mosolygott….

üzenetek:

YongGuk:  Szia Jessi! J

21.00

Jessi:  Nem tudsz békén hagyni?

21.00

YongGuk:  Nem :D Anya eltiltott tőled, mert tegnap „elraboltalak” , nem mehetek a közeledbe ezért kénytelen vagyok veled így kommunikálni.

21.01

Jessi: Menj a… aludni akarok.  Anyudnak meg egyébként is igaza van. Hagyj magamra. Egyedül akarok lenni. Állandóan a nyakamba lógsz. Idegesítesz.

21.01

YongGuk: Utána tudsz aludni. Még hogy én lógok rajtad.

21.01

Jessi: Én most akarok aludni. Ne zaklass. Elmondlak anyudnak, hogy nem hagysz békén.

21.02

YongGuk:  -.-

21.02

Jessi: Jó tudod mit. Gyere át. Adok valamit.

21.02

YongGuk: Lebukunk.

21.02

Jessi: Ha csendbe jössz nem fogunk

21.03

YongGuk: Hmmm… ez tetszik. ;) És mit kapok?

21.03

Jessi: Egy csókot

21.03