YongGuk:
Percekig csak néztem az üzenetet.
Nem akartam hinni a szememnek. Felkeltem az ágyból és elindultam kifelé a
szobámból. Halkan kinyitottam az ajtót és becsuktam magam után, majd, mint egy
macska lopakodtam át hozzá. Benyitottam és beléptem. Az ágyon ült sugárzó
arccal. Becsuktam az ajtót és megálltam. Összekulcsoltam a karjaim magam előtt
és mosolyogva figyeltem. Olyan békés és mégis izgatott. Úgy szeretem ilyenkor
figyelni. Mindent elárul magáról, hogy mit érez, pedig nem csinál semmit, csak
ül és néz. A szemeibe le van írva minden. Elárulja gondolatait, nincs titok,
amit ne tudnék meg ilyenkor.
- Na, a jussomért jöttem. -
mondtam követelőzően. Ideges voltam, mert fogalmam sem volt, hogy mit várjak. Megbolondított
ez a lány és mégsem merem magamnak bevallani, hogy szeretem. Nem merem, mert
nem akarok idő előtt veszíteni. Magamnak akarom, önző módon ki akarom
sajátítani, meg akarom szerezni.
- Milyen juss? - kérdezte
értetlenül. Tudtam jól, hogy csak játssza magát és őszintén szólva tetszett a
dolog.
- Azért a jussért… - elindultam
felé lassú léptekkel. - … amit ígértél nekem. - megálltam az ágya mellett.
Mosolyogva nézett rám, majd térdre állt az ágyon. Megfogta állam és közelebb
húzta arcom arcához. A szívem egyre hevesebben vert és kezdtem feléledni oda
lent is. Nagy hatással volt rám és az, hogy meg is fog csókolni. Behunytam
szemeim. Vártam ajkait az ajkaimon, de nem történt semmi. Megpuszilta az orrom,
utána az állam és az arcom. Eltávolodott tőlem én pedig kinyitottam a szemeim.
Szégyenlősen ült sarkain, lábai közt kezeivel, mint egy ártatlan kislány, én
pedig meglepődve figyeltem. Lassan felemelte a kezét, megfogta a kezem és
összekulcsolta az ujjainkat. - És a csókom? - kérdeztem rekedtes hangon,
csalódottan. Akartam, kívántam, minden bajom volt abban a pillanatban. Legszívesebben
letepertem volna és… Uralkodnom kell magamon, ha nem akarom elveszíteni, de
látni őt úgy, hogy nem érhetek hozzá, nem csókolhatom meg, kínszenvedés
számomra. Vágyat érzek iránta. Mérhetetlen erős vágyat. Kell érintése, hangja,
illata. Ha nincs mellettem nem élek. Ha nem szól hozzám, nem hallom nekem szóló
beszédét, akkor csak fél ember vagyok.
- Nem akartalak megcsókolni, csak
valamivel át akartalak csalni. - mondta csendesen, vörös arccal.
- Miért? - kérdeztem értetlenül.
- Félek egyedül aludni. - mondta
szégyenlősen. - Alszol velem? - mosolyra húzódott a szám.
- Tehát szükséged van rám. -
bólintott. - Imádlak. - megöleltem és hátradöntöttem az ágyon. Nagy örömet
okozott nekem. Bevallotta, hogy szüksége van rám, kellek neki. - Udvarolni
fogok neked. Ezerrel fogok nyomulni rád.
- Áááá te perverz! - nevetett. -
Szállj le rólam. Nem fogsz te nyomulni rám. Nem engedem. Határozottan
megtiltom. Szállj le rólam és nyomás vissza a szobádba. Nem kellesz. Alszok
egyedül. - de nem mozdult. Csak a szája járt. Nem kezdett el ütögetni, hanem
jobban magához ölelt.
- Szeretsz? - kérdeztem csendesen.
- Nem. - mosolygott. Lehúzott
magához.
- Megcsókolhatlak?
- Nem. - rázta a fejét.
- Miért? - kérdeztem
lebiggyesztett ajkakkal. Szórakoztatott a látványa.
- Nem veled akarom elveszíteni a
csók szüzességem. - csendesen mondta,
túlságosan csendesen, én pedig ledöbbentem. Csak néztem rá. Nem szóltam semmit.
Le akartam hajolni, megcsókolni, de nem tettem. Nem tudom, hogy ő hogy érez
irántam és nem akarom ezt elrontani. Csak mosolyogni tudtam. Nagyinak
egyáltalán nem volt igaza. Ez a lány tiszta és tisztességes. Szeretem nagyon
érte.
- Rajtad fogok aludni. - tettem a
fejem a mellkasára. - Itt fogok rajtad feküdni egész éjszaka.
- Csak álmaidba te paraszt.
- Olyan pihe-puha párna vagy. Egy
kicsit csontos, de van rajtad puha rész is. - csíptem meg az oldalát.
- Héééé….!!! - kezdet el ütögetni.
- Te bolond. Szállj már le rólam. - egyre hangosabban nevetett. Imádom hallani
vidám hangját. A szívemet melengeti és rabságba ejt hangja. - Na YongGuk én lány
vagyok, te meg fiú. Még félre értik, ha bejönnek. Ne már. - jobban ráfeküdtem,
de ügyeltem, hogy ne nyomjam. - Megfulladok te bolond. Engedj már el! - egyre
hangosabban nevetett. Végre újra visszatért belé az élet. Boldog voltam, hogy
megint így láthatom, hogy a bú mely elvette ezt a tűzet belőle, végre eltűnt,
remélhetőleg örökre.
- Kérd szépen! - kötözködtem vele.
Megforgatta a szemeit.
- Inkább meghalok. - kinyújtotta a
nyelvét.
- Halljam. - incselkedtem vele.
- Hagyjál már!
- Mi ez a ricsaj? - anyám lépett
be. Nem úgy kérdezte, ahogy a kisgyerekektől szokták, mikor valami rosszat csinálnak.
Inkább csak az érdekelte, hogy mi történik. A nyakamat tenném rá, hogy titokban
már rég az esküvőt tervezi. Hirtelen lefagytam. Ott feküdtem Jessin, aki vörös
arccal nézett anyámra. Ő is csak állt az ajtóban és nézett ledöbbenve. Eléggé
kínos volt ez a helyzet. Leszálltam Jessiről, aki azonnal felállt, én pedig
anyámhoz léptem lehajtott fejjel. Ő bentebb lépett és becsukta az ajtót. -
Fiam! - sóhajtott. - Nem tudom mikor és hogyan szerettél bele vagy, hogy
egyáltalán mi van köztettek, de arra kérlek, hogy óvatosan. Nem akarok semmit,
nem akarom, hogy bármit is megbánjatok. Elkapkodod a dolgokat és vége lesz,
mielőtt elkezdődhetne. Ez a lány fiatal hozzád, és még mind a ketten éretlenek
vagyok. Fiam, menj a szobádba! - mondta
koreaiul a mondandóját. - Te pedig Jessi
aludj. - kimentem és magára hagytam a megrémült lányt…
Jessi:
Egész éjszaka nem tudtam aludni.
Forgolódtam. Őt kerestem magam mellett, de nem találtam. Egyedül kellett lennem
és ez mindennél jobban fájt. Már megszoktam, hogy itt van mellettem és éjszaka
vigyáz rám, magához ölel, érezhetem illatát. Nem mertem elaludni, mert féltem,
ha rémálmaim lesznek, ő nem lesz itt, hogy magához öleljen és megnyugtasson.
Elővettem a laptopot, amit kölcsön kaptam tőle. Bekapcsoltam. Rácsatlakoztam a
Wifi-re. Felmentem facebookra, de YongGuk nem volt fent. Miért is lenne?
Alszik. A képeit kezdtem el nézegetni. Olyan boldognak tűnik rajta. Fiatal,
gyermeteges mosollyal néz előre. Szemei nem csillognak. Nincs semmi élet benne.
Arca boldogságról árulkodik, de szemei nem olyanok, mint most. DaeHyunnal
együtt pózoltak az egyik képen. Nevet, boldog, de mégis valamiért más. Lehet,
hogy a régi sebek még nem gyógyultak be teljesen és most tényleg én lennék neki
a gyógyír? Ezt nehezen tudom elhinni, de azt be kell látnom, hogy ő is boldoggá
tett engem nagyon. Megkerestem DaeHyunt. Bejelöltem, majd visszamentem a
kezdőlapra. Kíváncsi voltam vajon a többiekkel mi van. Utáltak engem és emiatt
én is őket, de mégis kíváncsi voltam. Reméltem, hogy minden rendben megy és sikerülni
fog nekik az érettségi. Bántott a dolog, hogy ott hagytam mindent és nem
csinálom meg a vizsgákat. Ez volt pedig az egyetlen dolog, ami még érdekelt. Be
akartam bizonyítani a többieknek, hogy igenis én is érek valamit. De most itt
vagyok. Nem hoztam magammal semmit se, hogy tanulhassak. A félre tett álmaimat
most itt meg tudom valósítani. Táncolni és énekelni akartam mindig is. Egyszer
vissza fogok térni híres emberként és csodálkozni fog mindenki, aki eddig
bántott. Most már van rá időm. Nincs iskola, nincs szorongás, nincs semmi.
Találnom kell egy céget, aki hajlandó lesz, engem alkalmazni utána pedig
mindent megteszek, hogy ne kelljen szégyenkeznem tovább. Sorba megkerestem mindenkit és megnéztem a
kiírásaikat, képeiket. Mindenki boldog és nem is félnek a közelgő érettségi
vizsgáktól. Csak egy lány volt, aki be volt ijedve, Erika. Ő mindig is ilyen
volt. Tanult, mert nem akart rossz jegyet. Félt a vizsgáktól, a dogáktól, és a
feleléstől. Tovább nézegettem a kiírásait. Meglepődve figyeltem az egyik
hivatkozást. A képen én voltam és rendőrségi körözés alatt álltam. Keresnek.
Rákattintottam és elolvastam. Senki se tudja, merre lehetek, és azt firtatják,
hogy talán meghaltam, öngyilkos lettem. Addig keresnek, míg meg nem találnak,
vagy a holtestemre nem bukkannak rá. Betöltöttem
a 18-at. Felesleges keresniük. Ha meg is tudják, hogy itt vagyok, nem vihetnek
vissza, de azért nem kísérletezek. Ki akartam lépni, mikor Dae igazolt vissza
és rám írt. Izgatottan olvastam és magam se értettem miért izgulok
ennyire. Ő csak egy ember, aki szeretne
velem beszélgetni.
DaeHyun: Szia
csajszi! Mi még nem is találkoztunk személyesen. Remélem YongGuk be fog nekem
is mutatni téged. Mesélj mi újság? Nem tudsz aludni?
1.00
Jessi: Szia! Nem tudok aludni és én is remélem,
hogy hamarosan megismerhetlek. És te? Miért vagy fent?
1.00
DaeHyun: Áááá…
beadandón dolgozom. Kell az egyetemen. Remélem YongGuk is neki látott már. Ha
nem kezd neki időben, akkor nem fog végezni, mert nagyon nehéz és bonyolult.
1.00
Jessi: Nem tudom, hogy neki kezdet e. Tegnap nem
voltunk itthon,ma jöttünk haza, előtte való nap pedig a városban csavarogtunk
egész nap. Miért nem jössz át holnap és segítesz neki? Együtt megtudnátok
csinálni és hamar készen lennétek vele.
1.01
DaeHyun: Ez jó ötlet. Holnap át is megyek, így
legalább meg is ismerhetlek. Na és jól érzed magad Seoulban?
1.01
Jessi: Eddig igen.
1.01
DaeHyun: Nagyon helyes. Majd elviszünk bulizni is, ha
akarod. A legjobb helyeken vagyunk VIP-k.
1.02
Jessi: Köszi, de nem vagyok az a bulizós fajta, de
majd meggondolom még magam.
1.02
DaeHyun: Találkozhatsz sztárokkal is ezeken a helyen.
1.02
Jessi: pl?
1.03
DaeHyun: Tao az EXO-ból. GD,
T.O.P, Daesung, TaeYang, Niel, SiWon, RapMonsterrel is találkoztunk már. Sok
sztár jár ezekre a helyekre.
1.03
Jessi: Hyun <3 wow…. őt imádom… ő a kedvencem.
1.04
DaeHyun: Na látod. Jössz?
1.04
Jessi: Nem :D Nem megyek el veletek.
1.04
DaeHyun: Ünneprontó. :D Holnap átmegyek hozzátok és
úgy készülj,hogy este négyesbe megyünk bulizni.
1.05
Jessi: Én tuti nem leszek benne.
1.05
DaeHyun: Majd meglátjuk. Mesélte YongGuk, hogy
egyszer küldött neked egy képet magáról, amin én is rajta voltam és, hogy
mennyire tetszettem neked.
1.05
Jessi: Az csak vicc volt. Szívattam.
1.05
DaeHyun: Valószínűleg. Azért küldök egy képet.
1.06
….
A lány leginkább attól fél, hogy
mindent el fog veszíteni, amit most hirtelen kapott. Szeretne valamibe erősen
bele markolni, tartani magát, hogy YongGuk mellett maradhasson. Benne bízik
csak meg, senki másba. Rá van szüksége. Az ő érintése, hangja, szavai kellenek
neki. Lassan kezd szerelmes lenni, ebbe a fiúba. YongGuk vár rá. Nem adja
senkinek se, és ezt ő már eldöntötte. Vigyázni fog rá, hisz neki ő a legnagyobb
kincse. Nem tud aludni ő se. Csak forgolódik. Hiányzik neki is a másik fele. A
másik fele, aki két szobával arrább szintén ugyan azokat éli át, most. Nem is
sejtik mi minden vár még rájuk. Mindketten olyan fiatalok, alig éltek, de
készek lennének a másikért feláldozni az életüket. Az anya boldog. Elmondta
férjének, hogy mi történt. Fogalmuk sincs, hogy mit tegyenek, de abban
megegyeztek, hogy ez a lány jó hatással van YongGukra. Boldoggá teszi őt. Most
már nem az a fiú, aki pár hónapja volt. Szép lassan visszacsempészte magát belé
a boldogság, elkergetve a keserűséget. Most már minden rendben lesz. DaeHyun
kíváncsisága győzött. Szeretne mindent megtudni erről a lányról, ahogy YongGuk
is. Szándékai még nem tiszták. Talán csak ismerkedni akar, de talán valami más
is van a dologba. Magányos, de sosincs egyedül. Mindig talál egy lányt, akit
kénye kedve szerint kihasználhat. Bolondulnak utána, hisz annyira szép. De nem
minden a külső és ezt ő is tudja. Kezd rá unni a cicababákra, akik belül
romlottak. Szeretne megállapodni, egy olyan lányra találni, aki szép, okos és
kedves, aki csak ő rá figyel….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése