Bármit!

A zene üvöltött, és ahogy beléptünk az ajtón elnyelt, magába foglalt. Átjárta a testem a lüktető ritmus és már nem bántam, hogy eljöttem velük. Emberek vettek körül és végre nem a négy fal között voltam bezárva. Szabadnak éreztem magam és boldog voltam. Bentebb mentünk. Leültünk egy boxba és DaeHyun piákat hozott. Nem volt ínyemre az, hogy igyak, de megittam a társaság kedvéért. Marta a torkom és elkezdtem köhögni. YongGuk elkezdte veregetni a hátam gyengéden, majd magához ölelt.

-A következő jobb lesz. - suttogta. És tényleg jobb volt. Ittunk, táncoltunk, nevettünk, jól éreztük magunkat. Talán kicsit nagyon is jól…

-Shhh… - csitított mikor az emelet felé tartottunk. Mindketten részegek voltunk. Szédültem, a lábaim pedig mintha ólomból lettek volna. Nem akartam, hogy az este véget érjen. Táncolni, emberek közt akartam lenni. YongGuk valamennyivel józanabb volt nálam. Ő nem ivott olyan sokat, mint én, vagy talán csak jobban bírja az alkoholt. Leültem a hatalmas márványlépcső egyik fokára. Neki dőltem a korlátnak és YongGuk arcát fürkésztem. Ő csak állt és nézett. Arca piros volt, szemei csillogtak. Kapaszkodott, hogy el ne essen. Ő adta nekem az italokat. Azt akarta, hogy igyak és elfelejtsek mindent.

- Ülj már le! - szóltam rá nevetve. - Túl magas vagy. Fáj a nyakam attól, hogy állandóan fel kell rád néznem. - mosolygott. Talán szórakoztatta az egész. Leült velem szembe. - Táncolni akarok még, és veled. Piszkosan és kihívóan, ahogy még soha se táncoltam és nem táncoltunk.

- Részeg vagy. - mosolygott rám.

- Te is. - nevettem. - Olyan jó volt ez az este. - hátradöntöttem a fejem és behunytam a szemeim.

- Szerintem is. - csendes volt. Fáradtnak tűnt, de nem akartam egyedül maradni. Tudni akartam minden kérdésemre a választ, ami megszületett a fejembe. Most éreztem magam elég bátornak ahhoz, hogy feltegyem.

- YongGukkie. Gukkie! - nevettem. - De vicces neved van. - mosolyogva megvakarta a tarkóját. - Kérdezhetek valamit?

- Persze. - közelebb mentem hozzá és a falig toltam. Kezeim a térdére tettem. Arca felragyogott, mosolya szélesebb lett.

- Mi van velünk? - kérdeztem csendesen. Szemeibe néztem. - Megcsókolsz, magadhoz ölelsz, simogatsz, dédelgetsz. Alig ismerjük egymást, jó talán ez nem is rossz, mert az egészben ez a legjobb. Nem ismersz, és én se téged. Mindig lesz valami első, mindig lesz valami új. - megsimítottam alsó ajkát. Behunyta a szemét, mélyen magába szívta a levegőt. - Annyira szép ajkaid vannak.

- Jessi… - suttogta remegő hanggal. - Te mit szeretnél? - egyre mélyebb, szenvedélyesebb lett a hangja. A vágy elkezdett bennem mocorogni. Éreztem, ahogy testem kezd megváltozni, hogy be tudjam őt fogadni. Szívem egyre jobban vert. Hogy én mit akarok? Végre boldog szeretnék lenni. Nem tudom még most se elképzelni magamat mellette.

- Próbálkozzunk meg vele. - suttogtam. Kezeit a csípőmre tette és jobban magához húzott. Már nem volt köztünk távolság.

- Mivel? - kérdezte izgatottan, az ajkaimba motyogva.

- Ezzel! - nem bírtam magammal tovább és megcsókoltam. Hajamba túrt és újra elvesztem az érzésbe, amit ő nyújtott nekem. Ölébe ültetett és egyre szenvedélyesebbé vált. Kezei bejárták a testem. Mindent viszonoztam, amit ő nyújtott nekem. Készen állok. Most már tudom, hogy ő rá vártam mindig is.

- Akarlkahh!!! - nyögte mikor elváltak ajkaink.

- Én is. - lihegtem. Újra megcsókolt én pedig kezdtem lefejteni róla az inget. Ujjaimmal simogattam a felszabadult területeket.

- Menjük fel. - nyögte.

- Én arra még nem állok készen.

- Mást is csinálhatunk, csak kérlek, menjünk fel. Nem bírok magammal tovább. - izgatott ez a kijelentése nagyon is, de nem akartam elkapkodni az egészet. Bármikor igent mondanék neki, de megfontoltnak kell lennem.

- Megrontasz. - suttogtam ajkaiba.

 - Te is engem. - újra megcsókolt.

- Hát ti? 

Alig emlékeztem arra, hogy mi történt előző éjszaka. A fejembe egy kép villogott, hogy én és YongGuk a lépcsőn kéjelgünk, majd az anyja szigorú tekintetével találkozunk. Ennyi maradt meg, most pedig itt ülünk a nappaliba és várjuk a szüleit. Szégyelltem magam. Lehajtott fejjel ültem szerelmem mellett. Féltem, hogy el fogom veszíteni és soha többet nem láthatom. Rá néztem. Ő is aggódott, de mikor észrevette, hogy figyelem felém fordult biztató mosollyal az arcán. Hozzá akartam bújni, át akartam ölelni, de nem mertem megmozdulni.  Nagy volt köztünk a távolság és sehogy se mertem ezt szűkíteni.

Bejöttek a szülei és leültek velünk szembe. Egy cseléd jelent meg, aki csészéket és teát hozott be, majd mindenkinek öntött. Remegve ültem és nem mertem felnézni. Szégyelltem magam, a tegnapi nap miatt. YongGuk is lehajtott fejjel ült. Anyja belekortyolt a teába, majd letette a csészét az asztalra.

- Igyatok! Mindketten másnaposak vagytok és ez jót fog tenni. - megvárta, míg ittunk egy-egy kortyot. Remegő kézzel tettem le a csészét és jobban összehúztam magam. - Fiam, tegnap mielőtt elmentettek megegyeztünk valamiben. - jobban lehajtotta a fejét. - Megegyeztünk, hogy nem fogtok alkoholt itatni Jessivel, mert még kiskorú. Abban is megegyeztünk, hogy te se fogsz inni, nehogy valami hülyeséget csináljatok, és hogy haza tudjatok jönni, mert Jessi nem ismeri Seoult. Ehhez képest mindketten részegek voltatok és későn jöttetek haza. Ha csendbe maradtok nem is buktatok volna le.

- Sajnálom anya. - mint egy kisgyerek. Annyira megsajnáltam. Miért csak ő van leszidva mikor én is ugyan olyan bűnös vagyok.

- Asszonyom! - szóltam közbe. - Nem YongGuk hibája. Én akartam inni és azt akartam, hogy ő is igyon. - hazudtam. Arcom egyre vörösebb lett a szégyentől. YongGuk mérges tekintetét éreztem magamon.

- YongGuknak viszont nemet kellett volna mondania. - felemelte a hangját. - És a tegnap esti kis románc a lépcsőn kinek az ötlete volt? Ugyanis arra ébredtem fel, hogy ti ott nyögtök, mint valami pornófilm szereplői.

- Az enyém! - mondtuk egyszerre. Az anyja csak sóhajtott.

- Reménytelenek vagytok mindketten és felelőtlenek is. Mi lett volna, ha nem megyek le? - akkor felmentünk volna a szobámba és olyan dolgokat tett volna velem, amikről eddig álmodozni se mertem. - Ha nem megyek le, pár hónap múlva azzal szembesültök, hogy gyereketek lesz.

- Anya… - vágott közbe YongGuk. - Jessi nem olyan. Nem lett volna semmi. - az arca egyre vörösebb lett.

- Fiam, itt lenne az ideje, hogy a korodnak megfelelően viselkedj! - korholta és YongGukon látszott, hogy valami mélyebb dologról van szó, nem csak a tegnap estéről.

- Anya nem leszek olyan, mint YongNam vagy mint Natasha. Fogadj már el és azt is, hogy én az életemet e mellett a lány mellett képzelem el. Mi lett volna,ha ??? Kit érdekel???

- Fiam ne legyél szemtelen az anyáddal! - vágott közbe az apja is.

- Ha megtörtént volna, én lennék a világ legboldogabb emberre. - folytatta tovább. - És ha teherbe esett volna? Kit érdekel? Örülnék neki, ha szülne nekem egy gyereket. Felnevelnénk. Anya te csak a nagyitól félsz, hogy mit szólna hozzá. - kiakadt. Még sose láttam ilyennek.

- Fiam tisztában vagy a hagyományainkkal. Tiszteletben kell tartanod, azokat a dolgokat, amiket minden fiatal tiszteletben tart.

- Hidd el a többi fiatal ennél durvább dolgokat csinál.

- Akkor azt mond meg nekem, mik a terveitek? Különböztök, sose fogtok jól kijönni.

- Szeretem, ahogy ő is engem ez számít csak! - egyre hangosabban beszélt és dühösebben az anyjával. Nem tetszett, egyáltalán nem. Felálltam. Mindketten elhallgattak és rám néztek. Nem tudtam mit tegyek, hogy a helyzet ne fajuljon el, de nem akartam lemondani a szerelem lehetőségéről.

- Sajnálom, de én ezt nem bírom tovább. - szóltam csendesen. - Adjanak egy esélyt nekem és bármit mondanak, megcsinálom, csak h együtt lehessek YongGukkal. Szeretem őt. Nagyon szeretem és nem akarok lemondani róla. Boldoggá tesz. - anyja és apja összenéztek.

- Tűnjetek a szemünk elől. - félmosoly húzódót az anyja arcára. - Jessi ezt a kijelentésed pedig később még megbeszéljük.